Kallós Örökség Műhely – Kovászos kenyérsütés alapjai


Kallós Örökség Műhely –  Kovászos kenyérsütés alapjai

Tavalyi nagy érdeklődésre való tekintettel idén is szervezünk egy kis létszámú kovászos kenyér sütő műhelyfoglalkozást, ahonnan a résztvevők saját kovásszal és remélhetőleg sok új információval felvértezve térhetnek haza.

Táplálkozásunk legnagyobb részét a gabonák, és a belőlük készült ételek teszik ki. Szinte minden családi asztalon megtalálható reggeli, vagy vacsora során a kenyér, sőt egyes ebédre fogyasztott fogás mellé is illik egy-egy szelet. Éppen ezért nagyon fontos, hogy a mindennapi kenyerünk egészséges és adalékanyag mentes legyen. A bolti kenyerek esetében ellenőrizhetetlen, hogy milyen gabonából és lisztből, illetve milyen adalékanyagok hozzáadásával készítették el az adott pékárut. A falvak és sokáig a városok lakói is maguk készítették kenyerüket, egészen a sütőipar megjelenéséig, ahol a gyorsaság és a hatékonyság sokszor az élelmiszer minőségét rontotta, rontja ma is. A kovászos kenyér sütő foglalkozással az a célunk, hogy megmutassuk, hogy ma is lehetséges a régi módszerekkel egészséges és finom kenyeret készíteni.

A műhely időpontja  2020. október 10. szombat 9:00- kb. 18:00 óráig, ahol többféle lisztből, kovásszal készülő, hosszú érlelési folyamatú kenyerek és kalács elkészítésének teljes folyamatát mutatja be Szabó Kinga. Munkájárói itt lehet tájékozódni: KvassBakery

Helyszín: Válaszút, Kallós ház

Résztvevők száma 10 fő. A részvétel díja 50 lej. A jelentkezés sorrendjében regisztráljuk a résztvenni szándékozókat. A részvétel a jelentekzési díj befizetésével válik véglegessé, amit a Kallós Alapítvány számlájára kérünk átutalni a RO91 BTRL 0130 1205 D498 67XX -as bankszámlaszámra, részvételidíj megjelöléssel.

Jelentkezni 2020.október 8.-áig a muzeum@kallos.org.ro emailcímen lehet, a résztvevő nevével és telefonszámával.

 

Kallós Zoltán Alapítvány