A hét tárgya-Szent Anna napja


A hét tárgya-Szent Anna napja

Szent Anna a hagyomány szerint Szűz Mária édesanyja, a bányászok, hajósok, anyák, szülő anyák védőszentje. Anna napján „szakad meg” a kender szára, így ezen a napon kezdték meg a kendernyüvést, azaz az érett kender kitépését, betakarítását. Sóvidéken ez az aratás kezdőnapja, és Zabolán is ezt a napot tartották legalkalmasabbnak a búza aratásának megkezdésére.

Ahogy a népszerű keresztnevek napján általában, Anna napján is sok helyen tartottak mulatságokat, bálokat. Lészpeden, Moldvában búcsút tartottak ezen a napon Szent Anna tiszteletére. Parajdon kirakodóvásárt rendeztek, aminek a napján még a pásztorokat is mentesítették a munka alól, hogy részt vehessenek az Anna-napi mulatságon (Pozsony Ferenc: Erdélyi népszokások).

Szent Anna napjára a hét tárgya egy feketelaki fotó mezőre készülő emberekről .

Az alábbi linken többet is megtudhatnak róla: .

Kallós Zoltán Alapítvány