A hét tárgya-Puzzle nap


A hét tárgya-Puzzle nap

Az első kirakó játékot 1760-ban John Spilsbury térképész készítette Londonban, aki Anglia térképét a grófságok mentén vágta darabokra. Az így keletkezett kirakót az iskolai földrajz  oktatáshoz szánta segédeszközül. A játék lényege, hogy egy képet apró darabokból állítunk össze. A január végi puzzle  világnap nem csak magára a kirakóra kívánja felhívni a figyelmünket, hanem a játékok és rejtvények által állított játékos kihívásokra, amelyek megoldásra várnak csakúgy, mint a mindennapok állította kihívások. Ezek mellett a játékok lehetőséget biztosítanak közösségi együttlétre időseknek és fiataloknak egyaránt. (http://puzzleday.net/) A fotógyűjteményünkből négy képből már készült is kirakó, a puzzle napján most megmutatjuk közülük az egyiket. Erre a kattintva megnézhetitek.

Ezen a kirakón találkozik a szakrális  és a profán tér, a templom és a gazdasági udvar képében. A felvétel Visán készült az erdélyi Mezőségen. A református templom egy magaslatról emelkedik a falu fölé. Ezen a helyen a középkorban épült katolikus templom állt, amely a reformáció során a falu lakosságával reformátussá lett. 1802-ben újjáépítették a templomot a régi épület anyagának felhasználásával. A magaslat lábánal láthatjuk a templom alatt elhelyezkedő udvart. A telek épületei elsőre szokatlannak tűnhetnek, mivel nem a lakóház épült az utcafrontra. Az ilyen elrendezést hívják baromudvaros vagy kettős teleknek. Mindkét megnevezés utal a beépítés módjára: az utcáról először egy gazdasági udvar nyílik, míg a lakóház hátrébb található. A képen ennek megfelelően a nádzsúppal fedett istálló és gabonás – mely alatt pince helyezkedik el – fogad a kapun betérve. Az elrendezést praktikus szempontok vezérelték: az utca fele lejtő udvarról a ganélé a legrövidebb úton távozott, a takarmányos szekérrel nem kellett felhajtani a dombon, és a hazahajtott állatok sem jártak keresztül az udvaron.

Kallós Zoltán Alapítvány