A hét tárgya-Mária hónapja


A hét tárgya-Mária hónapja

Advent a karácsonyt megelőző időszak, a Megváltó születésére való várakozás ideje, amely az egyházi év kezdete is egyben. A decemberi hónapot Mária hónapjaként is szokták emlegetni. A katolikus egyház nem is ünnepelhetné igazán az advent idején eljövendő Üdvözítőt anélkül, hogy ne gondolna a Szűzanyára, ki szíve alatt hordozta a gyermeket. Erre szolgálnak a Mária-köszöntéseken kívül elsősorban a roráte misék. A kereszténységben a hajnali idő, ami megelőzi a Nap felbukkanását, Mária napszaka, hiszen ő szülte Jézust, a felkelő Napot. Az adventi idő ugyanilyen logika alapján lesz a Mária tisztelet ideje, december pedig Mária hónapja. (Katolikus- honlap: https://bit.ly/2UVhEXf ; Tánczos Vilmos: A Fény és a Szó ) Erre a hétre egy ünnepi párnacsupot választottunk, amit Kallós Zoltán nemrég elhunyt Eke Péterné Simon Mária „Csutkó” ismert mezőségi népdalénekes anyósától gyűjtött. Tudj meg többet róla, erre a kattintva.

 

Párnacsup 2006.26.09

Eke Péterné Simon Mária Buzában született (1934-2008), kinek sajátos színű hangjára, díszítésekben gazdag énekmódjára elsőként Kallós Zoltán figyelt fel, még a 60-as években. Ezt követően sokan és sokszor felkeresték őt gazdag dalismerete, énekstílusa miatt. Az általa énekelt dalokból az MTA Zenetudományi Intézetében is találhatunk néhányat, többek között a Kallós Archívumban is (http://db.zti.hu/kallos/kallos.asp).

A párnahuzat nagyon aprólékosan díszített, keresztszemes hímzéssel és vagdalással. Díszítési stílusa Belső-Mezőségre jellemző. (http://nepmuveszetmesterei.hu/index.php/mufajcsoportok/enekesek/379-eke-peterne-csutko)

Kallós Zoltán Alapítvány