A víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit az alapja a húsvéti locsolásnak is. Valamikor vízbevető, vízbehányó hétfőnek nevezték húsvét hétfőjét, ami utal a locsolás egykori módjára, tudnillik gyakran erőszakkal a kúthoz, a vályúhoz hurcolták a lányokat, és vödörszám hordták rájuk a vizet. A szagos vízzel, kölnivel való locsolás és a locsolóversike újabb keletű szokás városon és falun egyaránt.
Helyileg kialakított hagyományos formái voltak a húsvéti locsolásnak. Példáúl az Ipoly vidékén már előző este jártak a legények, ez volt az ún. tojáshajtás. Lányos házanként 8-10 tojást szedtek össze. Előre megbeszélt háznál szalonnát kaptak, ott a tojásrántottát elkészítették és megették. A héjat annak a lánynak a háza elé szorták, akire valamilyen oknál fogva haragudtak. Ezután indultak el locsolni. Külön jártak locsolni a még legényszámba nem vett fiúk a keresztanyjukhoz és a rokon lányokhoz. Galgamácsán az öntözés után volt a maskurázó tojásszedés. A gyűjtött tojást a legények eladták, a pénzt a húsvéti táncmulatság költségeire használták fel. Erdélyben zászlós felvonulást rendeztek. A házigazdával folytatott vőfélyversszerű párbeszédeket jegyeztek fel a hatvanas években is (Magyar Néprajz VII. kötetben).
Húsvéthétfő alkalmából a hét tárgya egy írott, díszített tojás.
Az alábbi linken többet is megtudhatnak róla: .
