Gergely napját a gazdasszonyok alkalmas napnak tartották a veteményezésre. A háziasszonyok Zabolán hagyományosan ezen a napon vetették el a hagyma és a fokhagyma magját. Mezei munkákra is alkalmasnak tartották ezt a napot. A mezőségi falvakban tavasszal csak tiszta kender abroszból vetették el a gabona magvait. Mielőtt hozzá fogtak volna a vetéshez, harmatban mosták meg kezüket, s röviden imádkoztak, Isten segítségét kérték. (Pozsony Ferenc: Erdélyi népszokások). A mezei munkák gyakran egész nap eltartottak, ilyenkor az asszonyok, lányok vittek ki főtt ételt a határban, mezőkön dolgozó munkások számára. E heti tárgyunk egy ilyen ételhordásra alkalmas edény, a szilke. Ha többet szeretnél tudni róla, ezen a megtekintheted.
Szilke 2003.19.10
Ez egy szilke, amit étel tárolására, vagy szállítására használtak. A fazekas mester korongolással készíti el az edényt. Formája hasonlít a fazékhoz, de annal kisebb. Kívül és belsejében is máz borítja. Belül azért volt fontos bevonni, mert ételt tettek bele, és így nem szívta fel az edény a benne tárolt étel nedvességtartalmát. Sötétbarnára van festve, amire a mintát fehér színben írókával vittek fel. Szája peremén és oldalán néhány helyen zöld szín is látható. (Csupor István-Csuporné Angyal Zsuzsa: Fazekaskönyv. 1998. 64-65.)