Kallós Örökség Műhely – Bútorfestés


Kallós Örökség Műhely – Bútorfestés

🎨Kallós Örökség Műhely – Bútorfestés

📅 2026. Október 23 – 25.

📍 Kallós Zoltán Alapítvány székhelye, Válaszút

A Kallós Zoltán Alapítvány szeretettel vár minden érdeklődőt egy különleges, alkotással és közösségi élményekkel teli hétvégére!

Október 23–25. között az „Ecsettől a mennyezetig” – Festett templomkazetták – bútorfestők feldolgozásai című kiállítás finisszázsaként bútorfestő műhelymunkára kerül sor Válaszúton.

A programot Ament Éva vezeti, aki szakmai tapasztalatával és gazdag motívumismeretével segíti a résztvevőket. A műhelymunka kezdők és haladók számára egyaránt nyitott, így akkor is szeretettel várunk, ha most ismerkedsz a bútorfestés világával, és akkor is, ha már rendelkezel korábbi tapasztalattal.

A hétvége nemcsak az alkotásról szól, hanem a hagyományok felfedezéséről, közös élményekről, beszélgetésekről és egy inspiráló közösséghez való kapcsolódásról is. 💛

A hétvége pénteken 16:00 órakor kezdődik a regisztrációval, majd 17:00 órakor kezdetét veszi a műhelymunka. 20:00 órától a Bajnóca Néptánc Egyesület rövid előadásával várjuk a résztvevőket.

👥 Részvételi információk

  • Létszám: maximum 15 fő  (a helyek a jelentkezések sorrendjében telnek be)
  • Jelentkezési határidő: október 20.
  • A helyek a jelentkezések sorrendjében telnek be.
  • A részvétel az előleg (250 lej) befizetésével válik véglegessé.

💰 Részvételi díj: 550 lej, amely tartalmazza:

  • alapanyag és oktatás: 250 lej 🎨
  • étkezés: 200 lej 🍲
  • szállás: 100 lej 🛏️

Szeretettel várunk mindenkit, aki szívesen töltene velünk egy tartalmas, alkotással és közösségi élményekkel teli hétvégét, és velünk együtt zárná az „Ecsettől a mennyezetig” kiállítást! ✨

📩 További információ és jelentkezés:

✉️ orsolya@kallosalapitvany.ro

📞 0734-729-686 (Kiss Kriszta)


    Normál étkezésVegetáriánus étkezésGlutén- és laktózmentes étkezésNem szeretnék


    SzeretnékNem szeretnék


    Soha nem csináltamVoltam már ilyen foglalkozásonRégóta van benne tapasztalatom

    Kallós Zoltán Alapítvány