Események betöltése

« Összes Események

  • Ez az esemény elmúlt.

Ritka Magyar Kallós Zoltán Emlékére – Udvarhely Néptáncműhely

március 5 @ 19:00 - 20:00

Ritka magyar – Kallós Zoltán emlékére

“- Azért jó énekelni, mert a dal szárnya Istenhez viszi sóhajod…
– A népdal nem titkol el sem örömöt, sem bánatot, mindenről beszél…” – hangzik el ez a beszélgetés Zoli bácsi és egyik kedvelt nótafája között, egy gyűjtés alkalmával.
Előadásunkhoz Kallós Zoltán elhivatottsága, kitartó és áldozatos munkája szolgáltatott ihletforrást. Életútját, szülei megismerkedésétől, Zoli bácsi gyermekkorán keresztül, a gyűjtőútjai nyomdokain, az élete gyötrelmeivel együtt, örökségét tisztelve járjuk körül. Tulajdonképpen lehetetlen küldetésre vállalkozunk, hiszen egy előadásba nem lehet belesűríteni azt a hatalmas mennyiségű anyagot, amit hátrahagyott nekünk.
Példás alázattal és szerénységgel tette mindezt, ahogy a Kossuth díja átadásakor mondta: „Tettem a dolgomat, hogy valamit tegyek azért a közösségért, amelyikhez tartozom.”
Tőkés Csaba Zsolt

Tánckar: Antal Katalin, Bakos Gellért István, Balázsi Boróka, Berze Gellért-Benze, Csog Lehel Zoltán, Demeter Gyöngyi, Fábián Gergely, Faluvégi Erzsébet, Fülöp Csaba, Gábos Szabolcs, Hajdó Árpád, Hajdó-Nagy Annamária, Hajdó-Nagy Lóránt, Mátéfi Ágota, Orbán Henrietta, Sipos Réka, Szabó Adrienn
Kedves Zenekar: Bálint Zsombor, Kedves Botond, Kelemen Molnár János, Román Hunor, Szabó Lóránd-Győző
Hangtechnika: Zilincki Károly
Fénytechnika: Toásó István
Fénykép: Bartis Attila
Zenei szerkesztő: Kelemen László
Koreográfusok: Kádár Ignác, Lőrincz Hortenzia, Tőkés Edit
Jelmez: Székely Melinda
Díszlet: Tőkés Csaba Zsolt
Táncoktatók: Feketelaki Tibor, Könczei Csongor, Székely Melinda, Vincze Júlia
Asszisztensek: Antal József, Fülöp Csaba, Hajdó Árpád
Művészeti munkatárs: Könczei Csongor
Rendező – koreográfus: Tőkés Csaba Zsolt

Részletek

  • Dátum: március 5
  • Időpont:
    19:00 - 20:00

Helyszín

  • Székelykeresztúr, Bálint Dániel Művelődési Ház